Sajtóközlemény

Sajtóközlemény
A BIOFILTER Környezetvédelmi Zrt.  - menedzsment; a Water&Soil Kft. – termék és a Nógrádi Vegyipari Zrt. – folyamatok kategóriában nyerték a HBLF Üzleti Élet a Környezetért Díj 2017. évi pályázatát. A díjakat Czakó Borbála, a HBLF elnöke és Dr. Bándi Gyula, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes a HBLF 25 éves jubileumi hét keretében megrendezésre kerülő Ünnepi Fogadáson adta át a zsűri nevében.
 
 
A díjazottak a környezetvédelem érdekében konkrét projektet valósítottak meg az elmúlt  években, mely egy hosszú távú folyamat részegysége is lehetett, amennyiben elkülönített eredménye kimutatható volt. A pályázaton részt vett  16 vállalat 20 projektje egyértelműen jelzi, hogy a vállalatok mindennapi gyakorlatává vált a környezetvédelem, a felelős vállalatvezetés.
 
A pályázatokat tartalmilag a következő témakörökbe nyújthatták be:
  • Menedzsment: Olyan vállalat, amelynek kiemelkedő küldetése és jövőképe lehetővé teszi, hogy folyamatosan javítsa eredményeit a fenntartható fejlődés szempontjai szerint. – Nyertes a BIOFILTER Környezetvédelmi Zrt., további helyezettek: Jabil Circuit Magyarország Kft. és a TESCO-Global Áruházak Zrt.
  • Termék: Olyan termék vagy szolgáltatás kifejlesztése, amely kimagasló módon járul hozzá a fenntartható fejlődéshez.- Nyertes a Water&Soil Kft. további helyezettek: EVOPRO Group – MODULO és a Lexmark International Technology Hungária Kft.
  • Folyamatok: Gyártási technológia fejlesztése a fenntarthatósági szempontok maximális teljesítése mellett. Nyertes a Nógrádi Vegyipari Zrt., további helyezettek a HAJDU Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. és a  Henkel Magyarországi Kft.
  • Nemzetközi üzleti együttműködés: Olyan fenntartható fejlődést elősegítő üzleti együttműködés, amely célja technológia transzfer, környezetvédelem, termék- vagy szolgáltatásfejlesztés, munkakörülmények fejlesztése fejlődő országok vállalataival, civil szervezeteivel vagy tudományos szektorával.  A zsűri nem adott ki ebben a kategóriában díjat.
 
A nyertes pályázatok közül kerülnek kiválasztásra azok a projektek – több más környezetvédelmi díj nyerteseivel együtt –, amelyek Európai Unió Környezetvédelmi Bizottságának kétévente megrendezett díjáért (European Business Awards for the Environment) versenyeznek 2018-ban.
 
A zsűri tagjai: 
  • Dr. Bándi Gyula, tanszékvezető egyetemi tanár, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes
  • Bonifertné Szigeti Márta, HBLF Környezetvédelmi és Fenntarthatósági Munkacsoport vezető 
  • Dr. Pomázi István szakmai főtanácsadó, Nemzetgazdasági Minisztérium, egyetemi magántanár (ELTE).
  • Szuba Jolanta, Móra Kiadói Csoport, vezérigazgató-helyettes.
  • Dr. Tóth Gergely, KÖVET Egyesület a Fenntartható gazdálkodásért, Főtitkár; tanszékvezető egyetemi docens, Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely
  • Vállalatökonómiai és Vidékfejlesztési Tanszék.
 
További információ: PATAKI Eszter | Ügyvezető igazgató